Általános részvénypiaci elemzés

    Készült: 2008. VIII. 10.       Grafikonok frissítve: 2008. IX. 14.

Az alábbiakban négy - nemzetközi szinten is jelentős - index grafikonjának technikai elemzése olvasható, amelyek együttesen jól jellemzik a globális részvénypiaci hangulatot. Összegzésül elmondható, hogy az általános piaci hangulat pillanatnyilag nem kedvez a részvénybefektetéseknek. Véleményem szerint a befektethető vagyont most kamatozó értékpapírban érdemes tartani, a részvényvásárlást tanácsos egy mainál kedvezőbb időszakra halasztani.


S&P 500 index elemzése

A S&P 500 index értékét az Egyesült Államok 500 legnagyobb vállalatának részvényárfolyamából számolják ki.

A grafikonon egy „fej és vállak” alakzat rajzolódik ki. Ez határozott trendfordulót jelez a korábbi évek emelkedő időszaka után. Az index értéke 2008 januárjában törte át a piros vonallal jelzett ellenállást. A piros vonalat májusban az árfolyamgörbe alulról is érintette egy korrekciós emelkedés csúcspontján, utána viszont két hónap alatt 15 százalékot esett az index értéke. Július közepén egy emelkedés kezdődött, ami azóta is tart. Mivel ez az emelkedés csökkenő forgalom mellett következett be, valószínűleg nem jelent trendfordulót, csak egy újabb korrekciós emelkedést.

A hosszútávú trend csökkenőbe fordulását januárban a 200 napos mozgóátlag is megerősítette, amely akkor szintén eladási jelzést adott. Azóta a 200 napos és az 50 napos mozgóátlag is meredeken esik, ami a piac erőteljes pesszimizmusát jelzi.

Ajánlás: kivárás.


Dax index elemzése

A DAX a frankfurti tőzsde irányadó indexe, alighanem a legjelentősebb európai tőzsdemutató.

Idén januárban egy többéves emelkedő trend tört meg, a pirossal jelzett trendvonalat meredek eséssel törte át az árfolyamgörbe. Az irányváltást a 200 napos mozgóátlag jelzése is megerősítette. A korábbi csúcspontjához képest az index rövid idő alatt elveszítette értékének 20 százalékát. Az optimizmus visszatérésének nem sok jelét lehet látni a grafikonon. Az egyetlen pozitívum a zöld egyenessel jelzett támasz, amely most 6000 pontnál húzódik. Erről a szintről már többször visszapattantak az árfolyamok. Ha az általános befektetői hangulat nem válik a mostaninál is pesszimistábbá, akkor valószínűleg nem fog az index értéke ezen szint alá beesni. (A rövid időtávon játszó spekulánsok megpróbálhatják ezt kihasználni, ha az árfolyam újra megközelíti a 6000 pontot, de akkor a stop loss szintet be kell állítani 5800 körüli értékre. Ezt a stop loss szintet szigorúan be kell tartani!)

Ajánlás: kivárás.


Bovespa index elemzése

A következő ábrán a brazil tőzsde irányadó indexe, a Bovespa grafikonja látható. (Az idei év első felében a befektetők egyik kedvenc terepe volt, mert képes volt újabb és újabb árfolyamcsúcsokat produkálni, miközben a fejlett országok részvénypiacai jelentős veszteségeket szenvedtek el.)

Az árfolyamgörbe 2004 közepe óta egy csatornában futott, ahonnan idén júliusban zuhant ki. A 200 napos mozgóátlag augusztus elején adott eladási jelzést.

Az index mozgásának további irányát meglehetősen nehéz előre jelezni. Az árfolyamcsatorna emelkedési üteme évi 35% volt, ami nagyon magas érték. Ez azt jelenti, hogy a csatornából lefelé kitörő árfolyam nem feltétlenül jelenti egy hosszú csökkenő trend kezdetét. Lehetséges, hogy az emelkedés egy lassabb ütem mellett folytatódik.

Ugyanakkor az is elképzelhető, hogy a korábbi trend megváltozása tömeges eladásokat generál a piacon, ami a jelenleginél lényegesen alacsonyabb szintekre lökné az árfolyamokat.

Ajánlás: kivárás.


Shanghai Composite index elemzése

Miközben az egész világon mindenki a kínai gazdasági csodáról beszél, az utóbbi időben a részvényárfolyamok óriási veszteségeket szenvedtek el. A shanghaji tőzsde indexe a tavaly októberi csúcspontjához képest értékének több mint felét elveszítette. (Igaz, a három évvel ezelőtti mélyponthoz képest még mindig van 150%-os nyeresége.)

A kínai részvényekkel rendelkező befektetők számára a legaggasztóbb jel az, hogy tavaly október óta tartó zuhanásban még egy komolyabb korrekciós emelkedés sem tudott kialakulni. További negatívum, hogy egy fej és vállak alakzat rajzolódik ki a grafikonon, aminek az ellenállásvonalát (piros egyenessel jelölve) június közepén törte át az árfolyamgörbe. (Természetesen a 200 napos mozgóátlag is eladási jelzést mutat.) Ezek alapján én további árfolyamesésre számítok, de persze a kínai tőzsdén bármi bármikor megtörténhet.

Egy olyan részvénypiac rendkívül kockázatos, ahol 3 év alatt meghatszorozódnak az árfolyamok, majd kevesebb mint egy év alatt megfeleződnek. Azzal is számolni kell, hogy a kínai vállalatokról sokkal nehezebb megbízható információkat begyűjteni, mint a fejlett országok tőzsdéin jegyzett cégekről. Tehát a kínai értékpapírok csak az extrém kockázatot kedvelő spekulánsok számára ajánlottak, de számukra sem ez a megfelelő belépési pont.

Ajánlás: A piac elkerülése



A weblap készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak ezen elemzés alapján hozott – esetleg veszteséggel járó – befektetési döntésekért.
Rendkívül kockázatos pusztán a technikai elemzés alapján befektetni a tőzsdén. A végleges döntést mindenkinek csak saját befektetési stratégiája figyelembevételével, a fundamentumok vizsgálata után szabad meghoznia.