Részvénypiaci összefoglaló

    Készült: 2008. X. 19.

Az egy héttel ezelőtti összefoglalóban a következő előrejelzéseket adtam:
-A volatilitás magas marad.
-Várhatóan bekövetkezik egy korrekció, az árfolyamok magasabban fognak állni, mint egy héttel ezelőtt.
-Hosszabb távra pedig azt írtam, hogy benne van a pakliban egy világgazdasági összeomlás lehetősége, de ennek kisebb a valószínűsége, mint a helyzet normalizálódásának.

Az árfolyamingadozás mértéke valóban magas maradt. A korrekció is bekövetkezett és a nagy nemzetközi tőzsdei indexek néhány százalékkal tényleg magasabban állnak, mint egy héttel ezelőtt, de szerintem a helyzet gyökeresen megváltozott. A múlt héten pánikról és kényszerlikvidálásokról írtam. Mindkét tényező katasztrófális árfolyamzuhanásokat képes produkálni, de természetüknél fogva csak néhány napig tartanak. Amikor elmúlik a pánik, illetve a brókercégek kiszórják a fedezetlen tőkeáttételes pozíciókat, az árfolyamok visszapattannak közel olyan magasra, mint ahol a zűrzavar előtt voltak.

A hét még így indult, hétfőn és kedden szárnyaltak a részvényárfolyamok, a befektetők megijedtek attól a lehetőségtől, hogy kimaradnak az emelkedés kezdetéből, vették a részvényeket. Ebből az eufóriából a legtöbb piacon csupán néhány százaléknyi plusz maradt a pénteki tőzsdezárásig. Az árfolyamok alacsony szinten konszolidálódni látszanak. A pánikhangulat pedig szép lassan átalakul depresszióvá.

A depressziónak teljesen más a természete, mint a pániknak. Az egyik legfontosabb tulajdonsága, hogy tartós maradhat. Emiatt nem számítok arra, hogy az árfolyamok gyors növekedésbe kezdenek, magasabb lett a valószínűsége egy hosszan elnyúló válságnak. A tőzsdei befektetők hajlamosak lesznek a rossz hírekre koncentrálni, azokból pedig aligha lesz hiány. A helyzetet nagyon veszélyesnek tartom. A múlt héthez képest magasabb lett a részvénybefektetések kockázata és alacsonyabb az elérhető nyereség. Most senkinek sem ajánlom, hogy növelje a portfóliójának részvénykitettségét.

A budapesti tőzsdei helyzet sajnos még a nemzetközi kilátásoknál is rosszabb. Állandó szereplői vagyunk azoknak az újságcikkeknek, amelyek a következő lehetséges áldozatokat próbálják megtalálni. Ez pedig – ha külföldön folytatódik a lejtmenet – önbeteljesítő jóslat lehet. Ha a befektetési alapok portfólió menedzserei kénytelenek lesznek további részvényeket eladni, akkor hajlamossá válnak a magyar értékpapírok eladása mellett dönteni. (Az alapkezelőknek viszonylag szűk a mozgásterük. Ha a befektetési jegyek tulajdonosai visszaváltják a jegyeiket, akkor abból a pénzből fizetik ki őket, ami az alap eszközeinek értékesítéséből származik. Tehát a portfóliómenedzser csak azt döntheti el, hogy mitől váljon meg, kénytelen valamit eladni, bármilyen is legyen a piaci helyzet.)

Ajánlás: kivárás illetve meglévő részvények eladása.







A weblap készítői semmilyen felelősséget nem vállalnak ezen elemzés alapján hozott – esetleg veszteséggel járó – befektetési döntésekért.
Rendkívül kockázatos pusztán a technikai elemzés alapján befektetni a tőzsdén. A végleges döntést mindenkinek csak saját befektetési stratégiája figyelembevételével, a fundamentumok vizsgálata után szabad meghoznia.