Megérteni Orbán gazdaságpolitikáját

Ha meg akarjuk érteni az Orbán-kormány gazdasági döntéseit, akkor meg kell értenünk a döntések motivációit, a mögöttük meghúzódó stratégiai elképzelést és politikai felfogást. Orbán Viktor politikai stílusáról, céljairól és gondolkodásmódjáról Török Gábor blogján található egy remek bejegyzés, aminek az elolvasását mindenképp ajánlom. (A folytatásban található idézetek ebből a cikkből származnak.)

Török Gábor elemzését csak néhány gazdaságpolitikai elemmel egészíteném ki ahhoz, hogy az olyan nagy vihart kavart döntések, mint például a nyugdíjpénztári vagyon állami csatornába terelése vagy a devizahitelek kedvezményes árfolyamú végtörlesztése mögött meghúzódó szándékok megérthetőek legyenek.

Azt gondolom, hogy Orbán Viktor döntései egy határozott stratégiai elképzelés mentén születnek. Miniszterelnökként „maradandót akar alkotni, legenda kíván lenni”. Ezt úgy érheti el, ha beindít egy dinamikus és tartós gazdasági növekedést. Úgy tűnik, hogy szerinte az országot a hazai tulajdonú vállalkozások illetve a keményen dolgozó, versenyképes tudással és tapasztalattal rendelkező (ebből kifolyólag magas jövedelmű) emberek képesek fellendíteni. Ha beindul egy gyors ütemű - és a globális gazdasági széljárástól valamelyest független - gazdasági növekedés, akkor az egyre nagyobb tortából mindenkinek több juthat. Tehát olyan politikát kell folytatni, ami helyzetbe hozza a vállalkozásokat és azokat az embereket, akik képesek növekedési pályára állítani a gazdaságot. Aki eddig is eredményes volt, azt ösztönözni kell a még több és még jobb munkára. Aki pedig eddig nem dolgozott, azt ösztönözni kell arra, hogy ezután dolgozzon. Csak így indulhat be egy stabil, széles alapokon nyugvó fellendülés. A politika pedig a mézesmadzaggal (adócsökkentés) és a furkósbottal (szociális juttatások megvonása vagy csökkentése) tud munkára ösztönözni.

Ez a stratégiai irány 1998 és 2002 között is érezhető volt. Gazdaságpolitikai felfogását tekintve Orbán Viktor rendkívül következetes politikusnak számít. (Ezen a ponton érzek némi eltérést az én véleményem és a Török Gábor által leírtak között.) A fenti gondolatmenetet követve érthetővé válnak az utóbbi időben hozott, nagy viharokat kavaró döntések, és valószínűleg előre jelezhető a gazdaságpolitika jövőbeli iránya is. (Ez nem jelenti az egyes intézkedések megjósolhatóságát, mert Orbán hajlamos nem szokványos eszközöket is igénybe venni a kitűzött célok elérése érdekében.)

A kétharmados parlamenti többség megszerzése után Orbánéknak még egy dologra volt szükségük a tervük valóra váltásához: gazdaságpolitikai mozgástérre, ami rendkívül beszűkült az előző kormány ideje alatt. Ez okozta és okozza a legnagyobb problémát. Forrásokat kellett találni a hazai vállalkozások és a magas jövedelmű emberek tehermentesítésére. A tervet kezdetben a költségvetési hiány növelése árán próbálták végrehajtani (IMF elleni szabadságharc), ami az EU ellenállásán végül is megbukott. Az ágazati különadókra, a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítására (amihez előbb az alkotmánybíróság jogköreit kellett megnyirbálni) a források előteremtése érdekében volt szükség. A rekord magas áfakulcs tervezett bevezetésének is ez a magyarázata. Ezek a döntések nem voltak részei a stratégiának, de nélkülük nem lehetett volna megvalósítani az eredeti tervet.

A többi vitatható döntés már szerves részét képezi a stratégiának:
-Az egykulcsos SZJA jelentősen csökkenti a magas jövedelmű emberek adóterhelését, viszont plusz terheket rak az átlag alatti jövedelmekre.
-A korkedvezményes illetve rokkantsági nyugdíjjal kapcsolatos szigorítással a munkaerőpiac felé próbálják terelni az érintetteket.
-Ugyan ez a célja a munkanélküli juttatások megkurtításának és a közmunkaprogram tömeges bevezetésének.
-A munka törvénykönyvének tervezett módosítása a vállalkozások számára előnyös, ami egyúttal a mainál is kiszolgáltatottabb helyzetbe fogja hozni a rossz alkupozíciójú, vagyis az alacsony jövedelmű munkavállalókat.
-A devizahitelek rögzített árfolyamú végtörlesztését gyakorlatilag csak a legjobb anyagi helyzetben lévő banki ügyfelek számára tették lehetővé. (A bajba jutott adósok illetve azok akik komoly nehézségek árán képesek a havi részleteket fizetni, csak haladékot kaptak, végleges kedvezményt nem.)

Ezek a döntések összefüggő rendszert alkotnak. Többségük erősen vitatható és támadható és sokan és sokféle irányból támadják is azokat. A javaslatok elleni tüntetésekkel illetve a kormány képviselőivel folytatott tárgyalásokon részeredményeket talán lehet elérni, de a fő irányon aligha lehet változtatni. Legalábbis addig, amíg Orbán Viktor határozza meg a követendő stratégiát. A miniszterelnök a múltban „nem foglalkozott a kritikákkal, nem bizonytalanodott el, nem fordult vissza, hanem megtett és megcselekedtetett másokkal is mindent, amit lehetségesnek és még vállalhatónak gondolt” a céljai elérése érdekében. Valószínűleg ez a következő években is így lesz. Mindent alárendel annak a tervnek, hogy beindítson egy dinamikus gazdasági növekedést, ami ha sikerül, akkor az egész ország javára válik. Azoknak is, akik most szenvednek – és még egy ideig szenvedni is fognak - a döntések hatásaitól. Ez egy átgondolt, tudatos stratégia.

„A tudatos azonban nem jelent egyben hibamentest. Orbán Viktort egy-két alkalommal már korábban is tévútra vezette meggyőződése, elszántsága és korrekcióképtelensége.” Ha nem sikerül fellendíteni a gazdaságot (például a kedvezőtlen nemzetközi helyzet miatt), akkor a fenti intézkedések eredménye pusztán a társadalom szétszakítása lesz gazdagokra és szegényekre, a mainál is sokkal súlyosabb problémákat generálva a jövőbeni kormányok számára.

Én pesszimista vagyok, de ez már egy másik elemzés tárgya lesz.

      Készült: 2011. szeptember 22.