Ciklusok

A tőzsdei árfolyamok állandóan változnak. Részben a befektetői hangulat változása, részben a megjelenő jó és rossz hírek mozgatják azt. Ezek az árfolyammozgások első ránézésre meglehetősen rendszertelennek tűnnek, de alaposabban szemügyre véve gyakran ciklikus mozgások figyelhetőek meg. Erre jó példa a hongkongi Hang Seng index grafikonja.

1994 és 2008 között a jelentős mélypontok majdnem szabályos időközönként követik egymást. 1995. eleje, 1998. augusztus, 2003. eleje, 2008. ? Minden mélyponthoz emlékezetes pénzügyi válság is kapcsolható. 1994 végén volt a mexikói pénzügyi válság. 1998-ban az orosz pénzügyi rendszer omlott össze, a fejlett piacokon pedig az LTCM csődjéről beszélt mindenki. 2001. szeptemberétől 2003 elejéig több esemény is jelentős zuhanásokat produkált: a World Trade Center elleni terrortámadás, az Iraki háború és ennek nyomán emelkedő kőolaj árak, az Enron (és az Arthur Andersen) összeomlása. 2008 valószínűleg az amerikai jelzálogpiaci válság kiteljesedésével fog bevonulni a gazdaságtörténetbe.

Ha a távolabbi múltba tekintünk vissza, találhatunk olyan időszakot, amelyet még pontosabban jellemzett ez a ciklusosság. A Dow Jones Ipari Átlag grafikonján a mélypontok jól láthatóan négyévenként követik egymást 1949 és 1982 között.

Az aligha véletlen, hogy a gazdasági válságok ilyen szabályos időközönként jelentkeznek. A következő ábrán egy ilyen 4-5 éves tőzsdei ciklus elméleti grafikonja látható.
Természetesen egy ilyen cikluson belül is emelkedő és korrekciós szakaszok váltják egymást, amelyek néhány hetes vagy hónapos rövidebb ciklusokat mutatnak. Sőt a napi vagy heti tőzsdei grafikonokon is gyakran látni néhány órás vagy napos hosszúságú ciklusokat. Ezek a rövidebb ciklusok viszont nem olyan stabilak, mint a fent leírt 4-5 éves ciklus. Egy-egy jelentős hír átmenetileg megváltoztatja a befektetők hangulatát, és véget vet a rövidebb ciklusok ismétlődésének.

Egy hosszú szabályos ciklus lefutása során a befektetői hangulat is szabályos változást mutat. A ciklus elején a befektetői hangulat még erősen pesszimista, hiszen egy-két évnyi masszív árfolyamesés van mögöttünk. Viszont a hosszú távra befektetők már elkezdik vásárolni a jó fundamentumokkal rendelkező cégek papírjait. A tőzsdén az árfolyamok elkezdenek emelkedni és ami szintén fontos, a forgalom is lényegesen magasabb mint a korábbi időszakban. Korrekció idején a forgalom is csökken, ilyenkor erőt gyűjt a piac a következő emelkedéshez.

Egy-két évnyi emelkedés után a piaci hangulat egyre optimistábbá válik, néha eufóriába csap át. Egyre több befektetőnek válik meggyőződésévé az a (tév)hit, hogy mostantól a tőzsdén az árfolyamok csak emelkedni fognak. Ez pedig sokáig önbeteljesítő jóslatként működik. Ebben az időszakban a forgalom drasztikusan növekszik, az árfolyamok pedig szinte naponta új történelmi csúcsokat döntenek meg.

Az eufórikus hangulat kifulladása után az árfolyam és a forgalom általában egymással ellentétes irányban változik. Emelkedő árfolyamok mellett csökken a forgalom, mert már nem érkezik annyi friss pénz a piacra, mint korábban. Viszont amikor csökkennek az árak, azt még a befektetők egy része vásárlási lehetőségként értékeli. Ilyenkor egy-egy jelentősebb árfolyamesés gyakran rekord forgalommal párosul. Ez a „most kell venni, mert most alacsonyak az árak” hangulat még jelentős emelkedéseket produkálhat egy rövid ideig, de a több éves emelkedő trend már megtört.

Egy hosszú csökkenő trendben helyreáll az árfolyam és a forgalom közti viszony. Az árfolyamok csökkenése idején a forgalom is csökken, míg a korrekciót jelentő emelkedések idején kis mértékben növekszik a forgalom. A csökkenő trend addig tart, amíg a hosszú távra tervező befektetők újra el nem kezdik venni a részvényeket olyan mennyiségben, hogy az megfordítsa a piaci hangulatot. És akkor az egész kezdődik elölről.

Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy ha a válságok ennyire menetrendszerűen követik egymást, akkor a gazdaságpolitika irányítói miért nem akadályozzák meg ezeknek a válságoknak a kialakulását. Szerintem azért nem, mert egy demokratikus piacgazdaságban ehhez nincs elegendő eszközük. A visszaesés mindig egy túlzott ütemű növekedés korrekciója. Az ilyen fellendüléseknek pedig az emberi gyarlóságra visszavezethető okai vannak: a felelőtlen költekezés, a magas nyereség érdekében vállalt irreális mértékű kockázat, stb. Ezeket a tényezőket pedig egy demokratikus rendszerben nem lehet kordában tartani. Erről a témáról bővebben a kommentár menüpont alatt írtam.

A Kondratyev ciklus
A cikluselmélettel foglalkozó közgazdászok nagyobb hullámhosszú ingadozásokat is kimutattak a fent leírt, négy-öt évenkénti ismétlődésnél. Ezek közül a leghíresebb az orosz Nyikolaj Kondratyev által felfedezett, körülbelül 50 éves periódus a gazdasági aktivitásban. Elméletének hírnevét elsősorban publikálásának „időzítése” alapozta meg. 1926-ban jelentette meg művét, amelyben előre jelzett egy közeli recessziós időszakot. Az 1929-ben kezdődött gazdasági világválság komoly érv lett a teória helyessége mellett.

Kondratyev nem a tőzsdeárfolyamokat elemezte, hanem olyan gazdasági mutatószámokat vizsgált, mint például az árak, a bérek és az ipari termelés alakulása vagy a kamatszint változása. Egy 140 éves időszak statisztikáit tanulmányozta. Az adatok elsősorban az Egyesült Államokra, Angliára és Franciaországra vonatkoztak. Az általa készített grafikonokon körülbelül 50 éves periodicitás figyelhető meg. Ő két és fél ciklust azonosított:
-Az első ciklus emelkedő szakasza körülbelül 1790-től 1815-ig tartott, majd a csökkenés 1850-ben ért véget.
-A második hullám az 1870-es évek első felében tetőzött és 1895 körül ért véget.
-A harmadik hullám tetőpontját Kondratyev 1915 és 1920 közé valószínűsítette, és mint az néhány évvel később kiderült, előrejelzése helytállónak bizonyult.
(Kondratyev a fordulópontokra nem egy évszámot, hanem 5-7 évnyi időtartományt adott meg, én az egyszerűbb érthetőség kedvéért adtam meg konkrét dátumot.)

A fellendülések időszakaiban a termelési volument, a béreket, az árakat, a kamatszinteket, a külkereskedelmi forgalmat ábrázoló grafikonokat emelkedő trend jellemzi, míg a tetőpont után mindegyik mutatószám csökkenő pályán mozog. (Természetesen a rövid és középtávú ingadozások is nagy mértékben befolyásolják a diagrammok lefutását, de a fent említett 140 évnyi időszakot tekintve az összképet nem ezek határozzák meg.)

Kondratyev azt is megfigyelte, hogy a legtöbb nagy háború és forradalom a fordulópontokhoz köthető. A mélypontok környékén az akkor már tartósnak számító gazdasági visszaesés okoz szociális feszültségeket. Ezekre példa az 1789-es francia forradalom (ami gyakorlatilag éhséglázadásnak indult), néhány évvel korábban az amerikai függetlenségi háború (ami adóemelések miatt robbant ki), vagy az 1848-ban Európa nagy részén végigsöprő nemzeti forradalmak.)

A prosperitás vége felé pedig jellemzően a gazdasági erőforrásokért, a nyersanyagokért és a késztermékek felvevőpiacaiért indítottak háborúkat. Ezekre példa az 1810 körüli időszakban a napóleoni háborúk, az 1860-as években az amerikai polgárháború, Európában pedig 1866-ban a porosz-osztrák háború illetve 1870-71-ben a porosz – francia háború. Az I. Világháború is ebbe a sorba illeszkedik.

A legtöbb közgazdász nem hisz Kondratyev ciklus-elméletében, pedig véleményem szerint az elmúlt 80 év nagy mértékben alátámasztja azt. Az 1930-as években menetrendszerűen megérkezett a gazdasági válság. Az ennek nyomán kialakuló elégedetlenség segítette hatalomra Németországban a nácikat, akik kirobbantották a II. Világháborút. A háború lezárásaként jött létre a kétpólusú világrend, ami 50 évig, a szocialista blokk politikai és gazdasági összeomlásáig tartott. Szerencsére ez utóbbit komolyabb vérontás nélkül megúszta a világ, de az azt megelőző fegyverkezési verseny egy háborúhoz hasonló hatást gyakorolt a gazdasági folyamatokra. Tehát a harmadik és a negyedik Kondratyev ciklus mélypontja 1940 illetve 1990 körül volt.

A fellendülési időszak végére jellemző háborúk is beazonosíthatóak. A 60-as években az USA és a Szovjetunió érdekszférájának bővítése állt a legtöbb nemzetközi konfliktus hátterében, amelynek a csúcspontja a vietnami háború volt. A 2001-ben kezdődött „terror elleni háború”-t pedig sokan az olajkutak fölötti ellenőrzésért indított harcnak tekintik.

A Dow Jones Ipari Átlag 1928 és 2008 közötti grafikonján is jól látszik a Kondratyev ciklus. Úgy tűnik, a tőzsdei árfolyamok mélypontja néhány évvel megelőzi a gazdasági-politikai hullámvölgyeket. Ez logikus is, hiszen a részvényárak elsősorban a jövőbeli várakozásokat tükrözik.

1932 és 1982 között átlagosan évi 6%-ot emelkedett az index értéke (a folytonos piros trendvonal meredeksége). Ez úgy jött ki, hogy a prosperitás éveiben 9% volt az átlag (szaggatott trendvonallal jelölve), míg a hatvanas évek közepétől a nyolcvanas évek elejéig egy vízszintes sávban ingadozott az árfolyam. Aki 1965-ben átlagos szerencsével vásárolt részvényt, és azt 15 évig megtartotta, annak dollárban számolva nem változott a befektetése értéke. Ami azt jelenti, hogy brutális mértékű kamatveszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Az 1982-ben elkezdődött fellendülés alighanem a történelem egyik legmeredekebb hosszú távú emelkedő trendjét hozta: két évtizeden keresztül átlagosan évi 13%-ot lehetett nyerni a részvényekkel. E sorok írásakor – 2009 januárjában – meglehetősen valószínűnek látszik, hogy az elmúlt hét év nem csak átmeneti megingást hozott, hanem tartósan hozzá kell szoknunk egy, a korábbinál kedvezőtlenebb klímához. A következő mélypont legvalószínűbb időpontja a 2030-as évekre esik.

A Kondratyev ciklus annak érzékeltetésére is kiváló példa, hogy a ciklusok önmagukban nem alkalmasak befektetési döntések meghozatalára. Az első ciklus 60 évig tartott, míg azóta 45 és 50 év közöttiek voltak a hullámhosszok. Ez az elméleti megközelítés szempontjából kielégítő pontosság, de a 15 évnyi bizonytalanság befektetési szempontból finoman fogalmazva is zavaró.

További problémát jelent, hogy a ciklusok lefutásai eddig igencsak különböztek egymástól. Az 1920-as években - egészen 1929 augusztusáig, - a nyerő részvénybefektetési stratégia a „megvenni és megtartani” volt. Az árfolyamok szárnyaltak, aki adta-vette a papírokat, az valószínűleg csak magasabb áron volt képes vásárolni, mint ahogy korábban eladott, tehát a piaci átlagnál kevesebbet nyert.

Ezzel szemben a 60-as és 70-es években azzal lehetett kimagasló profitot elérni, ha valaki kihasználta – az akkortájt rendkívül stabilnak számító – négy éves ciklusosságot. Aki képes volt megfelelő ritmusban váltani a részvény és a kötvénybefektetések között, az 15 év alatt elképesztő mértékű nyereséget halmozhatott fel.

Az a Kondratyev ciklus, amelyet most élünk át, valószínűleg megint különbözni fog minden korábbitól. Mivel a tőzsdén nagyon könnyű utólag okosnak lenni, az unokáink ismerni fogják az előttünk álló időszak „tuti nyerő stratégiáját”, de mi most csak találgathatunk. Ennek ellenére én fontosnak tartom, hogy az itt leírtakkal mindenki tisztában legyen, aki hosszú távú befektetési döntést hoz, például ingatlant vásárol, nyugdíjpénztári portfóliók közül választ vagy tízéves életbiztosítási szerződést köt. A befektetési stratégia legfontosabb eleme a vállalt kockázat mértéke. Nagyon valószínű, hogy az elkövetkező évtizedekben, ellentétben a kilencvenes évekkel, általában a mérsékeltebb kockázattal járó döntések fognak eredményesnek bizonyulni.

Összefoglalás
Ciklikus árfolyammozgások mindig voltak a tőzsdéken és minden bizonnyal a jövőben is lesznek. Ezt megakadályozni nem lehet, viszont ki lehet használni. Ha sikerül egy stabilnak látszó ciklusosságot kimutatni az árfolyamgörbén, az nagyban megkönnyíti a nyereséges tőzsdei befektetést. Amikor a ciklus elején egyéb technikai indikátorok (például a mozgó átlag vagy egy trendváltó alakzat) vételt jeleznek és a fundamentális elemzők is vételt javasolnak, az általában remek beszállási pontnak bizonyul. Ha sikerül a ciklus elején venni és a ciklus csúcspontja közelében eladni, valamint a következő ciklus kezdetéig szolidan kamatoztatni a pénzt, az hosszú távon igen csinos nyereséget eredményezhet.

A befektetési stratégiánk kialakításakor szem előtt kell tartanunk, hogy valószínűleg a Kondratyev ciklus kedvezőtlen oldala felé haladunk. A 90-es években megszokotthoz képest a következő évtizedekben tartósabbak lehetnek a tőzsdei vagy devizapiaci pánikok, illetve azok mélyebbek is lehetnek a korábbiaknál, továbbá a gazdaság átlagos bővülési üteme is mérsékeltebb lehet. Ezt figyelembe kell vennünk a kockázatvállalás mértékének meghatározásakor.

Ugrás a következő elméleti anyagra  »