A Fidesz és a pénzpiacok

1. rész - A "szabadságharc" története

2010. május 9.-én vasárnap az Európai Unió tagállamainak pénzügyminiszterei elfogadtak egy stabilizációs mechanizmusnak nevezett pénzügyi csomagot, amelynek végösszege akár a 750 milliárd eurót is elérheti. Tényleges kifizetés nem történt - a cél nem is ez volt, hanem a pénzpiacok befolyásolása. A tárgyalások így is az éjszakába nyúltak, de az egyeztetéseket nem szakították félbe, a döntést mindenképpen az ázsiai tőzsdék nyitása előtt akarták bejelenteni. A piacokat sikerült meglepni és a hatás sem maradt el. A világ vezető részvénytőzsdéi 2 százalék körüli mértékben emelkedtek a hír hatására, Európában pedig szinte eufórikus hangulat uralkodott a következő napokban. A német DAX index 5 százalékot emelkedett hétfőn és további 4 százalékot erősödött az utána következő három napban.

Míg külföldön a politikusok a nyilatkozataik során legalább fél szemmel a pénzpiacokat lesik, addig Magyarországon már más a trend. Kósa Lajos június 3.-án egy konferencián azzal ijesztgetett, hogy hazánkat is görög típusú válság fenyegeti. Ez a magyar választópolgároknak szólt, de sajnos külföldön is meghallották, így korrekcióra szorult. Másnap Szíjjártó Péter - a szokásos belpolitikai rutinnal, a lehető legkisebb támadási felületet nyújtva az ellenzék számára - úgy próbálta pontosítani párttársa nyilatkozatát, hogy ne mondjon ellent annak. A nemzetközi média viszont nem volt vevő a kommunikációs finomságokra, az elhangzottakat félreértelmezve megint görögválságoztak. A DAX 2 százalékot, az amerikai S&P500 index pedig 3,5 százalékot esett aznap, amit a világsajtó valahogy így kommentált: A magyar politikusi nyilatkozatok nyomán - az eurozóna adóssággondjaival kapcsolatosan felerősödő aggodalmak eredményeként - zuhantak a részvényárfolyamok és gyengült az euró.

Egy nappal később az erős külföldi nyomás hatására Varga Mihály egyértelműen elhatárolódott Kósa nyilatkozatától és hitet tett az előző kormány által deklarált 3,8 százalékos idei hiánycél betartása mellett. A Fidesznek eredetileg kettős célja lehetett a "válságkommunikációval". Egyrészt a választói várakozásokat akarták hűteni, másrészt a nemzetközi gazdaságpolitikai tárgyalásokon akarták növelni a mozgásterüket. A hiánycél tarthatatlanságát hangoztatva akarták elfogadtatni a terveikben szereplő adócsökkentések és kiadásnövelések hatására megugró költségvetési deficitet. (A 3,8 százalék elérése önmagában is megszorításokat igényelt, mert a kormányváltás idejére csaknem a teljes évre tervezett hiány összejött.) A Fidesz vezetői valószínűleg számítottak a külföldi felhördülésre, nem véletlen, hogy az első nyilatkozatok nem a gazdaságpolitikusaik szájából hangzottak el, de a reakció hevessége meglepő lehetett, így kénytelenek voltak visszakozni.

A költségvetési hiány kordában tartásához kiadást kellett csökkenteni vagy adót kellett növelni - már az önkormányzati választások előtt. A megoldás a bankadó bevezetése volt. Ezzel egy befolyásos érdekcsoportot hangolt maga ellen a kormány, de a népszerűségét nem kockáztatta. Kevés olyan ember van ma Magyarországon, aki sajnálná a pénzintézeteket a rájuk kivetett különadó miatt.

A Fidesz népszerűsége nem csökkent, de a bankok lobbiereje hamarosan megmutatkozott. Az IMF tárgyalások során a legélesebb ellentétek a bankadó kapcsán alakultak ki a kormány és a nemzetközi szervezet között. A Valutaalap, a bankárok álláspontját magáévá téve, azzal érvelt, hogy a különadó csökkenti a bankok hitelezési képességét és ezzel gyengíti a gazdasági növekedést, ami végső soron rosszabb helyzetbe hozza a költségvetést.

A vita olyan szinten elmérgesedett, hogy a tárgyalódelegáció idő előtt összecsomagolt és távozásuk után a felek a sajtóban üzengettek egymásnak. A kormány a megállapodás hiányát a hazai közvélemény előtt gazdasági függetlenségi harcnak próbálta beállítani - eddig sikeresen. A Fidesz vezetői azóta többször kijelentették, hogy az IMF-fel nem akarnak új hitelmegállapodást kötni, viszont az EU-val meg kívánnak egyezni. A megállapodás kényszer az EU-val világos: az unióban Magyarországgal szemben folyik a legrégebben - 2004 óta - úgynevezett túlzott-deficit eljárás, aminek keretében végső soron transzferkifizetéseket is visszafoghatnak, márpedig a gazdasági növekedés beindításához szükségünk van a brüsszeli milliárdokra. Az IMF védőháló hiánya viszont sokak szerint nem probléma, az ország jelenleg a piacról is képes finanszírozni magát.

Ez a történet számos kérdést felvet: Milyen mértékben képes a politika befolyásolni a tőzsdei és deviza árfolyamokat? A politikusoknak figyelembe kell-e venniük a piacok érzékenységét? Sikerült tágítani a gazdaságpolitikai mozgásterünket? Rugalmasabb lesz az EU, mint az IMF lenne? Milyen gazdaságpolitikát kíván folytatni a Fidesz? Vajon hosszabb távon is képesek leszünk a piacról finanszírozni az államadósságot? És a legfontosabb: Mekkora a gazdaságélénkítést előtérbe helyező programnak az esélye a sikerre?

2. rész - Kommunikáció és árfolyamok  »      
3. rész - Mozgástér és a várható gazdaságpolitika  »      
4. rész - Esélyek és kockázatok  »      

webkalap.hu reklám