A Fidesz és a pénzpiacok

4. rész - Esélyek és kockázatok

A gazdaságpolitika alakításában nem csak az unió felé vállalt 3 százalék alatti hiánycél jelent korlátot. Finanszírozni kell az országot. Az államkincstárnak hiteleket kell felvennie a költségvetési deficit fedezésére és a lejáró adósság visszafizetése érdekében. Ha elutasítjuk az "IMF diktátumot", akkor csak a szeszélyes piacra támaszkodhatunk. Ezt a döntést szabadon meghozhatjuk, de észben kell tartanunk a lehetséges következményeket.

Eddig nem okozott gondot hozzájutni a piaci hitelekhez. Kormánypárti oldalon a "büntetés elmaradásában" annak a bizonyítékát látják, hogy a befektetők bíznak a Fidesz gazdaságpolitikájában. Véleményem szerint az ilyen magyarázatok mögött az a tévedés húzódik meg, amely szerint a piac - egy szigorú tanárhoz hasonlóan - azonnal mérlegeli a kialakult helyzetet és gyorsan, határozottan dönt. Ezzel szemben a piacot különféle szereplőkből álló szeszélyes tömeg alkotja. A "büntetésünket" csak akkor fogjuk megkapni, ha a következő pánik idején rossz gazdasági mutatókkal fogunk rendelkezni, egy ilyen esetben viszont igazságtalanul kemény ítéletre számíthatunk.

Azt senki sem tudja, hogy mikor tör ki a következő pánik. Lehet, hogy öt perc múlva, lehet, hogy öt év múlva. Az utóbbi húsz évben viszonylag szabályos időközönként jelentkeztek: a mexikói pezo válság mélypontja 1994-ben volt, az orosz gazdasági összeomlás 1998-ban, az internetes tőzsdei lufi kipukkanása utáni mélypont 2003-ban, végül pedig az Amerikából kiinduló hitelpiaci válság, aminek a következményeit még most is nyögjük. A 90-es években a nehéz időszakok alig néhány hónapig tartottak, viszont az ezredforduló óta bekövetkező válságok már körülbelül két évnyi szenvedéssel jártak. Például az amerikai jelzálogpiaci problémák 2007. augusztusában haladták meg a kritikus szintet és a tőzsdék 2009. márciusában érték el a lejtő alját. Ha marad az eddigi ciklusosság (ami egyáltalán nem biztos), akkor a mostani "lendület" valamikor 2012 táján fog elfogyni és a következő mélypont 2014 környékére prognosztizálható. (Ennek az előrejelzésnek a pontossága plusz-mínusz egy évre becsülhető.)

A következő válság pontos időpontja nem látható előre, a kiváltó oka viszont megjósolható: valószínűleg az utóbbi években megugró államadósságok finanszírozhatóságával kapcsolatos aggodalmak kerülnek majd a középpontba. Ha csak az államadósság mértékét nézzük, akkor Magyarország nem fog nagyon rosszul állni. A helyzetünket az fogja kritikussá tenni, hogy az állam is, a vállalatok is és a lakosság is nagy részben külföldi devizában van eladósodva. A következő viharban annál sérülékenyebbek leszünk, minél nagyobb lesz ez az adósság.

Személy szerint azt hiszem, hogy a Fidesz vezetői (titokban) hálát mondhatnak az IMF-nek és az EU-nak, hogy az eredeti gazdaságélénkítési terveikből kénytelenek voltak visszavenni, így a következő válságot alacsonyabb államadóssággal várhatjuk. A 2014-es választási kampányban majd elmondhatják, hogy megfontolt gazdaságpolitikájuk eredményeként nálunk kisebb a visszaesés, mint a felelőtlen költségvetést összeállító államokban. Sőt azt gondolom, hogy az ország hosszútávú fejlődési üteme akkor lenne a legmagasabb, vagy más szemszögből nézve, a Fidesz újraválasztási esélyei akkor lennének a legjobbak a következő országgyűlési választáson, ha 2011-re sokkal szigorúbb (nullszaldó körüli) költségvetést állítanának össze, mint amit a nemzetközi szervezetek megkövetelnek tőlünk.

Utólagos megjegyzés: A cikk írása után néhány héttel derült ki, hogy a Fidesz vezetői nem tettek le az eredeti terveikről, csak a kommunikációjukon és a felhasznált eszközökön változtattak. A hiánycél formális megtartása mellett, a nyugdíjpénztári megtakarítások felhasználásával fedezték a gazdaságélénkítési ötleteiket.

Persze vonzó lehetőségnek tűnik a gazdaság költségvetési forrásokból történő felpörgetése, majd az így megnövekedett adóbevételekből rendbe tenni az államháztartást, de erősen kérdéses, hogy mekkora egy ilyen program esélye a sikerre. A közgazdaság tudomány egyelőre nem tart ott, hogy döntsön egy ilyen összetett kérdésben. A külföldi gyakorlat sem egységes. Amerika egyértelműen növekedéspárti (ha önmagáról van szó). Az Európai Unió tagországainak többségében inkább az óvatos gazdaságpolitika hívei vannak többségben.

A politikai szempontokon túl tulajdonképpen spekulációs döntésnek számít, hogy egy ország vezetői milyen gazdaságpolitikát támogatnak. Ez nagyban hasonlít egy befektetési döntéshez. Magas kockázatot vállalva - szerencsés esetben - a nyereség is magasabb, viszont ha elszámítják magukat, akkor az óvatosság elviselhetőbb mértékű veszteségekhez vezet.

A kockázati tényező, amit minden döntéshozónak meg kell tippelnie, a világgazdaság növekedésének alakulása a következő években - évtizedekben. Ha a mögöttünk hagyott időszak volt a "nagy válság" és a jövőben csak olyan kisebb visszaesésekkel kell majd megküzdenünk, mint amik a 90-es évekre voltak jellemzőek, akkor a merész stratégiák fognak nyerőnek bizonyulni.

Attól tartok, hogy nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben. Ha a gazdaságban még mindig működik a körülbelül 50 éves periodicitású Kondratyev ciklus, és ha valóban 1990 környékén volt az utolsó mélypont, akkor az igazán nagy válságok még előttünk vannak. Be kell vallanom, hogy az előző mondatom mindkét feltételezése vitatható, de sok jel utal arra, hogy ez a körülbelül két generációnyi ciklusosság most is befolyásolja a gazdasági folyamatokat és még néhány évtizedig nem fog visszatérni a kilencvenes évekhez hasonló, szinte töretlen és magas dinamikájú növekedés. Ha így lesz, nem csak Magyarországon, hanem az egész világon mindenkinek meg kell majd barátkoznia azzal a gondolattal, hogy az életszínvonalunk lassabban emelkedhet, mint ahogy azt az elmúlt évtizedek tapasztalatai alapján reméltük és még most is reméljük.

Ha igazak a feltételezéseim, akkor a jövőre várható 3 százalékos hazai növekedési ütemmel számolva 2011 "jó évjáratnak" fog számítani. Tehát ezt a viszonylag szerény fellendülést is tartalék képzésére kellene felhasználni. Ha a keletkező többletet kihasználva felpörgetnénk a fogyasztást, azt gondolva, hogy az további gazdasági növekedést indukál, aminek segítségével kinőhetjük az adósságainkat, akkor ésszerűtlen mértékű kockázatot vállalnánk fel.

Persze nem biztos, hogy igazam van. Jelenleg az enyémhez hasonló vélemények világszerte kisebbségben vannak. A vita általában arról szól, hogy már teljesen magunk mögött tudhatjuk-e a nehéz időszakot, vagy lesz még a tavaly márciusi helyzethez hasonló mélypont és csak utána kezdődik el egy dinamikus és tartós növekedési periódus. A közgazdászok túlnyomó többsége természetesnek veszi azt a feltételezést, hogy vissza fog térni egy, a kilencvenes évekhez hasonló aranykor. A politikusok pedig ennek az optimista előrejelzésnek megfelelően alakítják a költségvetési politikájukat. A fejlett világ legtöbb országában az államadósság szintje emelkedik és várják azt a fellendülést, aminek segítségével az elmúlt két év túlköltekezését fájdalommentesen korrigálhatják.

Mit tanácsolhat ilyen helyzetben egy elemző? Bízzunk abban, hogy a világgazdasági folyamatok nem fordulnak nagyon rossz irányba, és a Fidesznek sikerülni fog növekedési pályára állítani a magyar gazdaságot, de a privát pénzügyi döntéseinkben legyünk nagyon óvatosak! Fogadjuk meg Orbán Viktor tanácsát: ötször gondoljuk meg, mielőtt hitelt vennénk fel és tízszer gondoljuk meg, hogy veszünk-e fel devizahitelt! Egy kedvezőtlen forgatókönyv esetén - aminek valószínűsége elég magas ahhoz, hogy számoljunk vele - nagyon rossz lesz eladósodott embernek lenni, különösen, ha az adósság devizahitel lesz.

      Készült: 2010. szeptember 27.

     «  1. rész - A "szabadságharc" története
     «  2. rész - Kommunikáció és árfolyamok
     «  3. rész - Mozgástér és a várható gazdaságpolitika